
Varga Bence 9-es játékban az országos bajnok
A hétvégén Szegeden, a Vegas Pub-ban került megrendezésre az MBSZ - Pool Szakág Vegas 9-es Országos Bajnokság, ahol 48 játékos mérte össze tudását. Az esemény izgalmas összecsapásokat hozott, és nagyszerű játékoknak lehettünk szemtanúi.
Az elődöntők során ifj. Mirk Tibor 7-3 arányban győzött Solymosi Gábor ellen, míg Varga Bence 7-2-es győzelmet aratott Nagy Csaba felett. Az elődöntők mérkőzései egyaránt izgalmasak voltak, érdemes visszanézni a mérkőzéseket.
A döntő mérkőzésen ifj. Mirk Tibor és Varga Bence csaptak össze. A döntő rendkívül szorosnak bizonyult, ahol Varga Bencének hátrányból, 6:5-ös állásról sikerült fordítania, végül 7-6 arányban diadalmaskodva ifj. Mirk Tibor ellen, ezzel megszerezve az országos bajnoki címet.
Nagy Csaba remek teljesítménye, amely a harmadik helyet jelentette számára, tovább növelte a hazai játékosok sikereit. Továbbá Solymosi Gábor harmadik helye rendkívül szorosan tartja az összetett ranglistát.
A hétvége meglepetését Spitzer Tamás okozta, aki élete legjobb eredményét érte el 5. helyezésével.
Varga Bence remek teljesítménye, valamint a versenyzők kitartása és sportszerűsége emlékezetessé tette ezt a szegedi tornát.
Az összetett eredmények rendkívül kiélezetten alakulnak az utolós verseny előtt:
-
hely: Varga Bence (Biliárd Sport Egyesület) - 730 pont
-
hely: Solymosi Gábor (Sport-Salgo SZSZ KFT) - 720 pont
-
hely: Bezdán Attila (Sport-Salgo SZSZ KFT) - 600 pont
-
hely: László Dániel (Sport-Salgo SZSZ KFT) - 575 pont
Köszönjük a helyszínnek a színvonalas szervezést.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Köszönjük a részvételt!
Az utolsó nyílt verseny november 30-án és december 1-én kerül megrendezésre a Tájfun Biliárdszalonban.
A duplapontos záró verseny, már egészen biztos hogy két napos lesz, és szombat 9:00-kor kezdődik.
Már lehet nevezni a versenyre!
Hajrá Biliárd!
Hajrá Szakág!


