
Balla Tamás meglepetésgyőzelmével zárult a szegedi 9-es OB
Balla Tamás behúzta a 9-es Országos bajnokságot.
A jelenlegi mezőnyben mindenképpen meglepetésnek számít a sikere, bár aki ismeri azért az nem teljesen hökken meg a győzelmén.
Azt is leszögezhetjük, hogy a szezon legőrültebb versenyét játszották Szegeden a hétvégén.
Az első körtől kezdve sorozatban születtek a meglepetéseredmények. Például Ifj. Mirk Tibor elképesztő rajtja azt eredményezte hogy a verseny favoritjaiből Varga Bencét majd Solymosi Gábort is vígaszágra küldte. De említhetnénk Kovács Zsolt meglepetésgyőzelmét Nagy Csaba ellen. Minden esetre ez rögtön azt az érdekes helyzetet idézte elő, hogy a vígaszágon már összekerülhettek akár döntőre esélyes játékosok. Így történhetett, hogy Varga Bence egy fordulatos mérkőzésen Nagy Csabát ejtette ki a versenyről.
További őrület történt az egyeneság első körében, ahol a 8 mérkőzésből 6-ot vígaszági versenyző nyert, így a veretlenek legtöbbje idejekorán térhettek pihenőre már szombaton.
László Dániel a megállíthatatlan Ifj. Mirk Tibort, Sütő Zoli Solymosi Gábort és Baláti Róbert Csorba Attilát kényszerítette búcsúra.
A döntőben Balla Tamás a tőle megszokott lendületes játékkal 4:0-ás előnyre tett szert és ezzel meg is alapozta, hogy Varga Bence már csak közelíteni tudjon hozzá némileg, utolérni ezen a napon nem volt esélye.
Balla Tamás így látta:
"Végre tudtam játszani a saját játékom szinte az egész versenyen. A legjobb 8-ba jutásnál teljesen felszabadultam és onnantól már élveztem a verseny minden pillanatát.
Fantasztikus érzés felkerülni Szegeden az országos bajnokok listájára. Ezt érzem a legnagyobb elismerésnek, tudván kikkel kerültem egy csapatba."
Említsük meg, hogy Varga Bence mind a három Országos bajnokság döntőjébe bejutott, amiből kettőt meg is nyert. Ezzel biztosította a helyét a tabella élére a Szuperkupa és a Mesterek tornája előtt.
Babecz Balázs dobogós helyezése ismét a szegedi különítmény rendkívüli erejét bizonyítja.
Összességében remek és kiélezett mérkőzéseket hozott az idei 9-es Országos bajnokság.
A szegedi csapat, mind szervezésben és versenyzésben megmutatta miért van náluk ilyen magas szinten ez a játék.
Minden versenyzőnek köszönjük a részvételt, és gratulálunk a helyezettnek!


Szép volt Srácok!
Hajrá Biliárd!
Legfrissebb hírek
Tabella
| # | Csapat | GY | V | P |
|---|---|---|---|---|
| 1 | SZBSE Netsurf Champions | 7 | 1 | 7 |
| 2 | Rebaco Szolnoki Planéta SE. | 6 | 2 | 6 |
| 3 | Gyáli Fitti Sharks | 4 | 4 | 4 |
| 4 | SZBSE Bad Boys | 2 | 6 | 2 |
| 5 | Gyál - Berva Team | 1 | 7 | 1 |
| # | Csapat | GY | V | P |
|---|---|---|---|---|
| 1 | HRT SESE Pool Team | 8 | 0 | 8 |
| 2 | Dead-Pool | 5 | 3 | 5 |
| 3 | Fordan PoolDozers | 5 | 3 | 5 |
| 4 | Rack & Roll | 2 | 6 | 2 |
| 5 | SZBSE Vadlovak | -1 | 9 | -1 |
| # | Csapat | GY | V | P |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Firebird | 5 | 1 | 5 |
| 2 | Planéta II. | 2 | 4 | 2 |
| 3 | Hollywood Biliárd 2. | 2 | 4 | 2 |
| 4 | Golyóállók | 1 | 5 | 1 |
| # | Csapat | GY | V | P |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Gyömrői SE I. | 6 | 0 | 6 |
| 2 | Nexus | 3 | 3 | 3 |
| 3 | Kanizsa Gold Star | 3 | 3 | 3 |
| 4 | Fordan Rebels | 0 | 6 | 0 |
| # | Csapat | GY | V | P |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Pooligans | 6 | 0 | 6 |
| 2 | Gyömrő SE III. | 3 | 3 | 3 |
| 3 | Gyáli Fitti Dolphins | 2 | 4 | 2 |
| 4 | Gyömrő SE II. | 1 | 5 | 1 |
| # | Csapat | GY | V | P |
|---|---|---|---|---|
| 1 | SZBSE Ball Potters | 7 | 1 | 7 |
| 2 | CoolPoolBand | 6 | 2 | 6 |
| 3 | Pool & The Gang | 5 | 3 | 5 |
| 4 | Fordan Masters | 0 | 8 | 0 |
| 5 | Fordan Warriors | 0 | 8 | 0 |
.png)